Mivel az idei évtől változtak a támogatási feltételek, a hazai jogszabályok, illetve maga a kérelem elektronikus benyújtó felülete módosult, ezért minden érintett számára ajánlott, hogy megtekintse a MÁK és a NAK együttműködése nyomán készült oktatóvideókat. A kisfilmek egy teljes kérelem benyújtásának folyamatát mutatják be részletesen. Összesen 27 videó fogalja össze a legfontosabb tudnivalókat, melyek külön-külön, jogcímenként is megnézhetőek.
Szakmai tájékoztatók
Felhívjuk a gazdálkodók figyelmét, hogy az április 20-án megkezdődött kérelmezési időszakban az Egységes Kérelem felületén az állategyedek adatai az ENAR-ba bejelentettek szerint szerepelnek. Fontos tehát, hogy a hibás adatok javítása az ENAR rendszerben még az Egységes Kérelem benyújtását megelőzően történjen meg.
Ennek részleteiről, valamint a helyesbítés lehetséges eseteiről és menetéről, továbbá a szükséges bizonylatokról is hasznos információkkal szolgál a Nébih az alábbi linkeken elérhető tájékoztatóival.
A közlemény az egységes kérelem és adatváltozási kérelem benyújtásával kapcsolatos eljárási szabályokról ad tájékoztatást, valamint közzéteszi a támogatásokkal kapcsolatosan használható elektronikus, és papír alapú nyomtatványokat, a benyújtandó dokumentumok listáját, a segédleteket és a felhasználói kézikönyveket.
A Nébih elektronikus gazdálkodási napló (e-GN) rendszerébe integrálódik az elektronikus permetezési napló. A felületen január 1-jétől a 10 hektárnál nagyobb összterületen gazdálkodóknak naprakész nyilvántartást kell vezetniük a szántóföldi kultúrában végzett rovarölő szeres kezelésekről. Minden más esetben éves adatszolgáltatást ír elő a rendelet, melynek először a 2023-as kezelések összesítésével 2024. január 31-ig kell majd eleget tenniük az érintetteknek.
2023. január 1-én elindult az új Közös Agrárpolitika támogatási időszaka. A végrehajtás újabb lépése, hogy az elmúlt hónapokban a gazdálkodók által már megismert szakmai tartalomnak a rendeleti szintű részletszabályai is véglegessé váljanak. Ezt még meg kell, hogy előzze a jogszabályok társadalmi egyeztetése, amely - a vonatkozó törvényi határidőket figyelembe véve - 2023. április 18-ig tart majd.
Az idei évtől új szabályrendszer alapján jogosultak európai uniós és nemzeti támogatásra a mezőgazdasági termelők. Bár a többségük a falugazdászok, illetve szakértők közreműködésével igényli a támogatásokat, mindenkinek érdemes alaposan tájékozódnia az egységes kérelmek beadása előtt. A Magyar Mezőgazdaság alábbi linken elérhető, az Agrárminisztérium közreműködésével készült szakmai tájékoztató írását ajánljuk figyelmükbe:
Várhatóan április második felében megnyílik az egységes kérelmeket befogadó elektronikus felület, de a megelőző évektől eltérően idén június 9-ig szankciómentesen lehet majd feltölteni az adatokat – tájékoztatott Juhász Anikó, Agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár. A Magyar Mezőgazdaság Agrárminisztérium közreműködésével készült szakmai cikke az alábbi linken található:
A 2023. kárenyhítési évben eddig a termelők által bejelentett, több mint 400 hektárra kiterjedő területre bejelentett tavaszi fagykár az április első hetének fagyos éjszakái miatt egész biztosan jelentősen növekedni fognak. A kárenyhítési rendszer azonban lehetőséget teremt a keletkező károk részbeni enyhítésére. Az Agrárminisztérium az alábbiakban letölthető tájékoztató anyagban hívja fel a figyelmet az ezzel kapcsolatos fontos információkra.
A hónap végéig mintegy 12,5 milliárd forint értékű forrást kapnak a gazdálkodók a Natura 2000 gyepekhez kapcsolódó támogatás révén - jelentette be Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Az államtitkár arra emlékeztetett, hogy a magyar kormány elkötelezett a biológiai sokféleség helyreállításának, megőrzésének és javításának előmozdításban, melyet az aktív mezőgazdasági termelők együttműködésével kíván megvalósítani.
Az Agro-ökológiai Program a 2023-tól induló KAP Stratégiai Terv által meghatározott támogatási keretrendszer talán legfontosabb I.
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 4. oldal
- Következő oldal