Szakmai tájékoztatók

Az európai gazdatüntetések hatására az Európai Parlament jóváhagyta a Közös Agrárpolitika (KAP) egyszerűsítését, mely elsősorban a gazdálkodók terheinek mérséklését szolgálja. Hazánknak is számos tehercsökkentést eredményező javaslata volt, melyek érdemben mérsékelik a mezőgazdasági termelőket nehéz helyzetbe hozó termeléskorlátozó és adminisztratív kötelezettségeket.

A 2024. évi egységes kérelmekre vonatkozó, heteken belül megjelenő rendeleti szabályozás jogi véglegesítésével párhuzamosan az Agrárminisztérium e tájékoztatás keretében részleteiben is megosztja az agrártámogatási rendszer feltételességi előírásrendszerének – így a Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapotra (HMKÁ) és a Jogszabályban Foglalt Gazdálkodási Követelmények (JFGK) – illetve az Agro-ökológiai Programnak (AÖP) az idei évre vonatkozóan alkalmazandó részletes tartalmi elemeit.

Első körben 7,5 milliárd forintot meghaladó értékű támogatáshoz jut közel 7000 gazdálkodó a „VP4-12.1.1-16 „Natura 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések” elnevezésű pályázati felhívás által.

A mezőgazdaság szereplőinek az elmúlt időszakban több kihívással is szembe kellett nézniük, amelyek hatást gyakoroltak a gazdálkodók stabil, folyamatos működésére, valamint az élelmiszerbiztonság fenntartására. Az agrárium beruházásainak ösztönzésére mindeközben jelentős források állnak rendelkezésre, amelyek hatékony felhasználása hatással lesz az elkövetkező évekre.

A mezőgazdasági károk mérséklése érdekében a mezei pockok elleni védekezést minél előbb el kell kezdenie a gazdálkodóknak. A kémiai készítmények felhasználása nagy körültekintést igényel.

Az Európai Tanács 2024. február 1-jei ülésén az állam- és kormányfők eszmecserét folytattak a mezőgazdasági ágazat előtt álló kihívásokról és az uniós mezőgazdasági ágazat által felvetett aggályokról. Ennek eredményeképpen az Európai Bizottság és a Tanács kötelezettséget vállalt arra, hogy alapos elemzést készít a mezőgazdasági termelők vállára nehezedő adminisztratív terhekről, illetve javaslatokat dolgoz ki ezek csökkentésére.

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága. A műholdas radarfelvételek alapján ez év január végén közel 116 ezer hektárnyi terület volt érintett. A belvíz mezőgazdasági területekre gyakorolt káros hatásai mellett ne feledkezzünk el annak talajvíz utánpótlásában betöltött szerepéről.

Március közepéig lehet egyeztetni az elektronikus gazdálkodási napló feltöltéséhez kapcsolódó adatokat. Az agrártárca a 2024. évi egységes kérelem benyújtásához már új alapokra helyezi a támogatások igénybevételéhez szükséges adatfeltöltő rendszert.

Magyarország és más uniós tagállamok hosszú hónapok óta vívott szakmai küzdelmei, valamint az európai gazdatüntetések segítették elérni azt az eredményt, hogy 2024-ben könnyítést kapnak a mezőgazdasági termelők Brüsszeltől a számukra leginkább fájó egyik előírás, a kötelező parlagoltatás új szabályainál. 

Idén kedvezőbbé válnak a termeléshez kötött anyajuh támogatásának feltételei Magyarország KAP Stratégiai Tervének első módosításával. A két érdemi változásról már most, az egységes kérelem idei benyújtási időszakát és a kapcsolódó nemzeti jogszabályok megjelentését megelőzően fontos a gazdálkodók tájékoztatása.