MEGKEZDŐDIK A NATURA 2000 GYEPEKHEZ KAPCSOLÓDÓ TÁMOGATÁS KIFIZETÉSE

2024. március 6.

Első körben 7,5 milliárd forintot meghaladó értékű támogatáshoz jut közel 7000 gazdálkodó a „VP4-12.1.1-16 „Natura 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések” elnevezésű pályázati felhívás által.

A magyar kormány elkötelezett a biológiai sokféleség helyreállításának, megőrzésének és javításának előmozdításában, amit az aktív mezőgazdasági termelők együttműködésével kíván megvalósítani.

Hazánkban a Natura hálózat gyep hasznosítású területeire speciális földhasználati előírások vonatkoznak, amelyek betartása többletköltséget, illetve adott esetben bevételkiesést jelent a gazdálkodóknak. Ennek ellentételezésére az érintettek normatív, területalapú, vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek.

A kompenzációs pályázatra tavaly mintegy 11 ezer kérelmet nyújtottak be, ebből első körben 7000 kérelmező kap most támogatást, ugyanakkor a kifizetések folytatódni fognak. A KAP Stratégiai Tervben foglaltak szerint az egységes kérelmeknél idén is lesz lehetőség támogatási, egyúttal kifizetési kérelmet benyújtani.