Hírek

Az európai gazdatüntetések hatására az Európai Parlament jóváhagyta a Közös Agrárpolitika (KAP) egyszerűsítését, mely elsősorban a gazdálkodók terheinek mérséklését szolgálja. Hazánknak is számos tehercsökkentést eredményező javaslata volt, melyek érdemben mérsékelik a mezőgazdasági termelőket nehéz helyzetbe hozó termeléskorlátozó és adminisztratív kötelezettségeket.
Összesen 22 milliárd forint keretösszeggel két, teljesen új intézkedéssel támogatja a hazai állattenyésztés fenntarthatóságát az Agrárminisztérium. Megjelent ugyanis az antimikrobiális rezisztencia elleni küzdelem kompenzációs kifizetésére és a húshasznú szarvasmarha állatjóléti támogatására kiírt vidékfejlesztési pályázati felhívás a 2027-ig tartó KAP Stratégia Terv keretei között.
Emelkedést mutatnak az európai határidős piacokon a gabonaárak, így a hazai gazdáknak érdemes most odafigyelniük a megfelelő szerződések megkötésére és készleteik értékesítésére is − jelentette ki Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Böhönyén tartott Gazdafórumon, csütörtökön.
A Közös Agrárpolitika Irányító Hatósága a Közös Agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások felhasználásának rendjéről szóló 54/2023. (IX.13.) AM rendelet 68. § (1) bekezdése alapján közzé teszi az „Antimikrobiális rezisztencia (AMR) elleni küzdelem kompenzációs kifizetés” című (KAP-RD33b-1-24 kódszámú) pályázati felhívást.
A Közös Agrárpolitika Irányító Hatósága a Közös Agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások felhasználásának rendjéről szóló 54/2023. (IX.13.) AM rendelet 68. § (1) bekezdése alapján közzé teszi az „Állatjóléti támogatás a húshasznú szarvasmarha ágazatban” című (KAP-RD31-1-24 kódszámú) pályázati felhívást.
Az agráriumot a háború és Brüsszel háborúpárti politikája egyaránt sújtja. A kormány éppen ezért az ukrán mezőgazdasági termékek behozatali tilalma mellett újabb, az importot érintő intézkedéssel segíti az agráriumot. A piaci folyamatok átláthatósága és a nyomon követés erősítése érdekében előzetes bejelentési kötelezettség lépett életbe keddtől a hazánkba bármely országból behozni kívánt mezőgazdasági termékek esetében.

Csaknem 48 ezer termelőhöz, 11 jogcímen több mint 55,6 milliárd forint támogatás érkezett meg ezen a héten a Magyar Államkincstártól a rendkívüli átütemezésnek köszönhetően. Ezzel elindult az új zöld támogatás, az Agro-ökológiai Program (AÖP) kifizetése is. A 2023. évi terület- és állatalapú támogatásokhoz kapcsolódóan korábban 470 milliárd forintot folyósítottak a gazdálkodóknak.

Ötpontos intézkedéscsomagról döntött a kormány az európai agráriumban kialakult helyzet miatt - jelentette be Nagy István agrárminiszter a Kormányinfón csütörtökön. A tárcavezető közölte: azon mezőgazdasági termékekre, amelyeket tilos behozni Ukrajnából, teljeskörű bejelentési kötelezettséget írnak elő, származzon bármely országból. 

Megjelentek az egységes kérelmek benyújtásához szükséges jogszabályok. Így a gazdálkodók 2024. április 10. és 2024. június 10. között, 44 közvetlen támogatási és vidékfejlesztési jogcímre nyújthatják be kérelmeiket.

Megkezdődött Magyarország Közös Agrárpolitika Stratégiai Terve alapján az új vidékfejlesztési beruházási kiírások társadalmi egyeztetése. Első körben a „Kertészeti üvegházakhoz, hűtőházakhoz kapcsolódó, és post - harvest fejlesztések támogatása” című, a „Feldolgozó üzemek komplex támogatása” című, valamint a „Feldolgozó üzemek támogatása” című támogatási konstrukciók tervezeteit ismerhetik meg az érdeklődők – jelentette be Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.