Jelentős kormányzati források segítik a minőségi bortermelést

2022. december 2.

Somlójenőn megrendezték a XXI. András-napi bormester találkozót. A pénteki eseményen az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a klímaváltozás, a fogyasztói szokások, valamint az értékesítési csatornák változása jelenti a legnagyobb kihívást a magyar szőlész-borász ágazatban.



Feldman Zsolt, a konferencián tartott megnyitóbeszédében dicsérve a környék szőlő-és bortermelőit, megjegyezte: az ország legkisebb borvidékéről elmondható, hogy az együttműködésre talán itt a legnagyobb az akarat. Hangsúlyozta, hogy a jövőt építő tervek megvalósítása mellett az idei esztendőben olyan rendkívüli kormányzati eszközökhöz kellett nyúlni a gazdaság szereplőinek védelme érdekében az aszály és a megnehezedett gazdasági körülmények között, mint például a kis- és középvállalkozások hiteleihez kapcsolódó kamatstop vagy a mezőgazdasági termelők számára elérhetővé tett hitelmoratórium. Mint mondta, azt elmúlt években komoly hangsúlyt helyeztek az ágazati fejlesztések ösztönzésére, a 2016-ban és 2018-ban meghirdetett pályázatokhoz kapcsolódóan, két körben, összesen 27 milliárd forint kormányzati támogatást fizettek ki a borászok fejlesztéseinek támogatására. Emellett a 2021-ben kiírt beruházási pályázati felhívásokon 26 milliárd forintnyi támogatást nyertek el a borászok, melyekből remélhetőleg minél több megvalósul – jegyezte meg az államtitkár.



Feldman Zsolt hangsúlyozta: a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervben a vidékfejlesztési támogatások között 2027-ig újabb 1500 milliárd forint forrás pályázható majd meg a mezőgazdaság és élelmiszeripar számára. Ezek a források a szőlész-borász ágazat számára is segítenek a munkaerő hiányának kezelésében, az energiahatékonyság növelésében, valamint a klímaváltozás hatásainak kezelésében.



Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora előadásában azt emelte ki, hogy az ágazati igényeknél többen végeznek szőlész-borászként manapság. Mint mondta, az állam felelőssége, hogy annyi szakember kerüljön ki az intézmények falai közül, amennyire szükség van, így fontos célnak nevezte a piaci igényekre reagáló képzés indítását. A jövő év elején stratégiai megállapodásra készülnek a szőlész, borász ágazat szereplőivel, szeretnék megerősíteni a szakképzést - tette hozzá.



Somlóvásárhelyen felavatták Tornai Endre (1921-2011) borász bronz mellszobrát, Raffay Béla szobrászművész alkotását.



Forrás: AM Sajtóiroda

Fotó: Fekete István