Tájékoztató a BIOECO-UP projekt részleteiről

2023. június 8.

Jelentős politikai eredményeket várunk a projekt keretében kialakult stratégiai partnerségtől, melynek tagja a 11 közép-és kelet-európai agrárminisztériumot és támogató intézményt tömörítő BIOEAST Kezdeményezés is.

A politika és az üzleti szféra mellett a civil társadalom is profitálni fog a fosszilis alapú termékek biomassza alapú termékekkel történő helyettesítésével hiszen ezáltal a fosszilis alapanyag függőség jelentősen csökkenhet. projekt nemzeti határokon átívelően kívánja tesztelni, fejleszteni és terjeszteni a biomassza alapú értékláncok kialakítására vonatkozó megoldásokat.

A projekt célja a fogyasztói magatartás befolyásolása annak érdekében, hogy egyre többen állítsanak elő-, használjanak és válasszanak biomassza alapú termékeket a jelenleg használatban lévő fosszilis alapúakkal szemben. A projekt keretében a biomassza-alapú gazdasággal kapcsolatos politikai intézkedések is górcső alá kerülnek, illetve stratégiai és cselekvési tervek mellett hatékony, a biomassza alapú gazdaságot érintő javaslatok születnek és kerülnek bevezetésre a Közös Agrárpolitika 2023-2027 közötti időszakában.

A projekt során az alábbi területek kerülnek fejlesztésre:

  • Ágazatközi együttműködési eljárások a transznacionális biomassza alapú értékláncok kialakításához;
  • Emberi felhasználásra szánt biomassza alapú termékek protokolljainak kidolgozása;
  • KAP számára biomassza alapú stratégia és cselekvési terv kidolgozása.

A közép-kelet-európai országokban új országhatárokon átívelő biomassza alapú értékláncok és termékek kerülnek kidolgozásra és validálásra a végfelhasználók és a biomassza alapú gazdasággal kapcsolatos javaslatok szakpolitikába való integrálásával.

A projekt eredményeinek és a szakpolitika terén elért eredmények hosszú távú fennmaradását a magas szintű szakpolitikai szereplők és társult partnerek (6 nemzeti minisztérium és 5 minisztériumi szakpolitikai tanácsadó) biztosítják.

A transznacionális együttműködés kulcsfontosságú, mivel a BIOECO-UP a biomassza alapú gazdasággal kapcsolatos ausztriai és olaszországi tapasztalatokkal gazdagítja tovább a BIOEAST Kezdeményezést és nemzetközi szinten is kipróbált megoldásokat kínál, beleértve az agrárminisztériumok által átvehető szakpolitikai intézkedéseket is.

A projekt időtartama: 2023. április 1. - 2026. március 31.

Konzorciumvezető:

Agrárminisztérium 

Projektpartnerek:

Bay Zoltán Nonprofit Kft.

Austrian Federal Institute of Agricultural Economics, Rural and Mountain

Research, 

Alma Mater Studiorum – University of Bologna, Department of Industrial Chemistry

Czech University of Life Sciences Prague

Agricultural Research, Troubsko

Institute of Soil Science and Plant Cultivation Research

Institute for Circular Economy

Institute for Sustainable Development 

University of Ljubljana 

Bioeconomy Cluster 

Croatian Chamber of Agriculture

The project is supported by the Interreg CENTRAL EUROPE Programme with co-financing from the European Regional Development Fund.

A magyar partner részvétele a projektben a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg. 

 

Forrás: AM Sajtóiroda 
Fotó: AM Sajtóiroda