Bíztató a termelőknek a terményárak érzékelhető emelkedése

2023. június 21.

A világ több nagyobb termőrégiójában egyre inkább érzékelhető aszályos időjárás és csökkenő termésvárakozások miatt emelkedő trend kezdete látszik az európai gabona-és olajosnövény árakban – fogalmazott Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a gabona és olajosmag-termesztők előtt tartott előadásában.

A háború és a szankciók a mezőgazdaságban új helyzetet eredményeztek a korábbi évtizedben stabilitáshoz és biztonsághoz szokott szántóföldi növénytermesztésben – mondta az államtitkár. A Nébih Gyulatanyai Fajtakísérleti Állomására szervezett Országos Kalászos Tanácskozás, Fajta-és Növényvédelmi és Technológiai Bemutatón Feldman Zsolt emlékeztetett: a környezet változásai – az ukrán háború gazdasági hatásai, a tavalyi évszázados aszály, a termelés során felhasznált anyagok és energiaárak drágulása – a növénytermesztőket és a gabonapiacot is sokkolta, egyúttal fontos piaci változásokat hozott. Az addig mezőgazdasági szempontból a mi piacainkon eddig szinte ismeretlen Ukrajna hirtelen mezőgazdasági értelemben velünk versenyző országgá vált. Ez egész Európában piaci zavarokat okozott, amely az árakban, az értékesítési lehetőségekben is megmutatkozott.

Az államtitkár elmondta, 2022 áprilisa óta Ukrajna 50 millió tonna gabonát exportált, ebből 21,8 millió tonna jutott az Európai Unióba. Emellett 20,7 millió tonna olajosnövényt és olajat is értékesített külpiacokon, amelynek fele került uniós országokba. Míg a magukat gabonából teljesen ellátni nem tudó dél- európai országokban jelentős kereslet van a bizonytalan körülmények között termelt és kedvező áru ukrán gabonára, a kelet-európai államokba – köztük Magyarországra – a kiharcolt uniós tiltás miatt szeptember közepéig a főbb gabona-és olajosnövények nem kerülhetnek forgalomba Ukrajnából. Ez is hozzásegítette a hazai gazdákat és kereskedőket a piac újbóli megindulásához. A KSH adatai szerint ez év első három hónapjában közel 1,4 millió tonna gabonát exportáltunk, vagyis a kereskedelmi forgalom működik.

 A gabonatermelőknek üzenve Feldman Zsolt úgy fogalmazott: az üzletkötés, terményeladás előtt tájékozódjanak, legyenek naprakészek, figyeljék a piaci információkat, a kínálat és árak alakulására vonatkozó híreket, és ennek ismeretében kezdjenek ártárgyalásba vagy fogadjanak el árajánlatot. A kereskedőktől pedig tisztességes feltételek ajánlását kérte. Megfogalmazása szerint a piaci és klimatikus viszonyok megváltozása alkalmazkodást igényel mindenkitől, ami érinti a vetésszerkezetet, a fajtahasználatot, a hatékonyságnövelést a jobb területeken, és a rosszabb területek alternatív hasznosítását, valamint a közös beszerzési és értékesítési csatornák kialakítását is.

 

Forrás: AM Sajtóiroda
Fotó: Vermes Tibor