Kedvezőbb hulladékkezelési díjakkal segíti a kormány a szőlő-bor ágazatot

2023. július 14.

A kormány a borászok kérését figyelembe véve, a rendkívül kiélezett borpiaci versenyben való eredményes helytállásuk elősegítése érdekében csökkenti a borosüvegek után a kiterjesztett gyártói felelősség keretében fizetendő díjtétel mértékét, ami nem fog nagyobb anyagi terhet jelenteni az ágazat szereplői számára az eddig fizetett termékdíjnál - jelentette be Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy Magyarország brüsszeli előírásra bevezette a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert, amelyben a gyártóknak díjat kell fizetniük a termékeik hulladékkezelésével kapcsolatos költségek megtérítésére. A kormány a borászokkal folytatott konzultáció eredményeképpen úgy döntött, hogy a borpiaci helyzetre tekintettel a korábbi termékdíjjal azonos marad a borosüvegek után fizetendő díjtétel mértéke. Hangsúlyozta, a magyar szőlészet és borászat az agrárium egyik kiemelt ágazata, a bor a magyar nemzeti identitás szerves része, ezért elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a szektor szereplőinek segítsünk. Nagy István kitért arra is, hogy a magyar borászatnak mind erősebb versenyt kell vívnia a fogyasztókért az alkoholos termékek piacán és a külpiacokon is, a nagy, európai bortermelő országokban termelő társaikkal. Ebben a kiélezett küzdelemben történő eredményes helytállás elősegítése érdekében a kormányzat elfogadta azt a szempontot, hogy a környezetvédelmi díjak vonatkozásában se sújtsa őket a versenytársaikénál nagyobb teher. A döntés figyelemmel van a borászokon túl arra a mintegy 25 ezer szőlőtermelő gazdálkodóra is, akiknek bevétele erősen függ a magyar borászok hazai és exportpiacokon történő eredményességétől, piaci pozíciójának alakulásától – fejtette ki.

Nagy István kiemelte, a kiterjesztett gyártói felelősségi uniós rendszer általában arra ösztönzi a gyártókat, hogy kevesebb hulladékot képezzenek, több legyen az újrahasznosított termék és csomagolóanyag, illetve környezetbarát anyagokat használjanak, ennek érdekében pedig a „szennyező fizet” elve alapján kell az érintett vállalkozásoknak emelt díjat fizetniük a termékeik hulladékkezelésével kapcsolatos költségek megtérítésére.

A miniszter leszögezte, a magyar kormányzat kiemelt ágazatként tekint a szőlő-bor ágazatra. Az elmúlt évtizedben komoly erőforrások felhasználása révén történt meg a hazai ültetvényfelületek megújítása, a borászatok technológiai modernizációja és komoly forrásokat különítettek el a magyar bor promóciójára.  Azzal, hogy a korábbi termékdíjjal azonos marad a borospalackok után a kiterjesztett gyártói felelősség alapján fizetendő összeg, érdemi segítséget kap az ágazat a piaci versenyben történő eredményes helytállásra és a szőlőtermelők megnövekedett művelési költségeit figyelembe vevő méltányos szőlőfelvásárlási árak kialakítására - húzta alá az agrártárca vezetője.

 

Forrás: AM Sajtóiroda
Fotó: AM Sajtóiroda