Országos kampány a nyúlhús-fogyasztás népszerűsítésére

2023. augusztus 17.

A „Nyúl-j bele” országos kampánysorozat-, a hazai nyúlhús-fogyasztás népszerűsítésének következő állomása a Debreceni Farmer Expon volt.

Az eseményen Papp Zsolt az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára, Giczi Gergely az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese és Juráskó Róbert, a Nyúl Szakmaközi szervezet és Terméktanács elnöke, tartott sajtótájékoztatót. Bede Róbert mesterszakács a helyszínen felállított látványkonyhában elkészített-, több mint 500 adag, ízletes nyúlkóstolóval kínálta az érdeklődőket. 

Papp Zsolt az Agrárminisztérium helyettes államtitkára elmondta, a tárca célja a nyúltenyésztés esetében is, a termelők helyzetbe hozása és erősítése. Ezt az elmúlt időszakban évi 150 millió forint keretösszegű de minimis támogatással, állategészségügyi szolgáltatások támogatásával, valamint a Vidékfejlesztési Program forrásain keresztül tudta segíteni. A Vidékfejlesztési Program számos pályázati felhívás segítségével kiemelt figyelmet fordított az állattartó gazdaságok – köztük a nyúltartó gazdaságok – versenyképességének javítására. Ennek keretében 27 olyan támogatási kérelem számára fizettek ki eddig több mint 3,1 milliárd forint támogatás, amelyeket kifejezetten nyúltartó gazdaságok nyújtottak be telephelyeik fejlesztésére, vagy nyúlhús feldolgozó üzem (vágóhíd) létesítésére. Az elkövetkezendő években a KAP Stratégiai Terv keretében pályázható forrásokból folytatódhat majd az ágazat további fejlesztése, – többek között – hasonló jellegű beruházási támogatásokkal, mint a korábbi időszakban. Az új vidékfejlesztési pályázati felhívások az idei év végén, illetve 2024-ben várhatók.

Juráskó Róbert a Nyúl Terméktanács elnöke beszámolt róla, hogy a kampány célja, hogy megismertessék a fogyasztókkal ezt a könnyen emészthető, zsírszegény, egészséges és ízletes fehér húst, hogy a nyúlhús minimum heti egyszer a magyar családok asztalára kerüljön. Sokan nem tudják, hogy a nyúlhús semmilyen allergén anyagot nem tartalmaz, a kisbabák már 4 hónapos kortól fogyaszthatják, ezért több bébiétel gyártó kínálatában megtalálható. A másik fontos információ, a húsfélék közül a nyúlhús rendelkezik a legmagasabb fehérje tartalommal, méltán mondhatjuk, hogy a nyúlhús a 21. század fehérje forrása. A nyúlhús kedvező táplálkozás-élettani hatásai alkalmassá teszik arra, hogy diétás étrenden élők, kisgyermekek és idősek is fogyaszthassák.

Giczi Gergely az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese kiemelte, hogy az Agrármarketing Centrum 2017-ben szervezett először fogyasztásösztönző kampányt a nyúlhús népszerűsítésére, amelyet eddig már további öt alkalom követett. Az eddigi tapasztalatok szerint a promóciós kampányok hatására egyre nyitottabbak az emberek a nyúlhús fogyasztására, egyre többen felismerik azt is, hogy a nyúlhús kiemelkedő vitamin- és fehérjetartalma miatt jelentős szerepe van a táplálkozásban. A kampányok rámutatnak arra is, hogy a nyúlhús sokkal változatosabban elkészíthető, nem csak nyúlpaprikásként vagy vadasként kerülhet az asztalra.

Idén országszerte több helyszínen lesz látványfőzés és kóstoltatás a Tetrabbit Kft. – hazai nyúlhús feldolgozó támogatásával, melynek célja, hogy minél többen megismerjék a nyúlhúsból készíthető ínyencségeket, azok élettani előnyeit és elkészítésének igen változatos módjait.

 

Forrás: Agrárminisztérium, AMC, Nyúl Szakmaközi szervezet és Terméktanács
Fotó: Agrárminisztérium