Fent kell tartani az ukrán gabona behozatali tilalmat

2023. szeptember 12.

Az Ukrajnából a szomszédos tagállamokba irányuló gabona behozatal tilalmát előíró rendkívüli intézkedést továbbra is fent kell tartani – közölte Nagy István agrárminiszter, aki Florin-Ionut Barbu román mezőgazdasági és vidékfejlesztési tárcavezetővel egyeztetett kedden, Bukarestben.

A miniszter arra emlékeztetett, hogy rendkívüli időket élünk, a kihívásokra pedig közös megoldásokat kell találnunk. Az uniós importtilalmat igazoló rendkívüli körülmények továbbra is fennállnak, ezért az ukrán gabona behozatali korlátozását továbbra is meg kívánjuk őrizni. Hangsúlyozta, a tranzitszállításokat Romániához hasonlóan mi is engedjük, nem akarunk Ukrajnának ártani, a gazdáink versenyképességét azonban meg kívánjuk őrizni. Kiemelte, a magyar gazdák érdekeit minden lehetséges eszközzel meg fogjuk védeni. Azon kell tovább dolgoznunk, hogy az ukrán gabona minél gyorsabban a kikötőkbe érjen és megtalálja korábbi hagyományos piacait Észak-Afrikában, vagy a Közel-Keleten – tette hozzá.

Nagy István kifejtette, a magyar felvásárlási árak alacsonyabbak a tőzsdei áraknál, ami jelentős nehézséget okoz a termelőknek. A felvásárlók kivárnak, ami miatt lefagyott a piac. A miniszter kitért arra is, hogy az őszi talaj előkészítéshez és a vetési munkálatokhoz forrást kell biztosítani a gazdálkodóknak. Ebben a helyzetben segítséget jelenthetnek a kamattámogatott hitelek.

Nagy István hangsúlyozta azt is, hogy az ukrán gabona behozatali tilalom meghosszabbításának kérdéséről a mai nap a bolgár és a szlovák agárminiszter kollégáival is egyeztetni fog.

A megbeszélésen a sertéspestis kérdése is szóba került, Románia szigorú intézkedéseket hozott a fertőzés feltartóztatása érdekében és jelentős forrásokat különített el az állattartó telepek fejlesztésére. 

 

Forrás: AM Sajtóiroda
Fotó: Pelsőczy Csaba