Idén 17. alkalommal indul el a magyar élelmiszereket népszerűsítő program, a Coop Rally

2023. szeptember 12.

Idén 17. alkalommal indul el a Coop Rally, amely a hazai termékekre irányítja a figyelmet; a kormány minden olyan kezdeményezés mellé áll, amely a magyar élelmiszeripart és kereskedelmet segíti - mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten, a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón.

Nobilis Márton úgy fogalmazott: a tavalyi rally óta nehéz év telt el, de már nyerésre állunk az inflációval szemben, az idei év végére a kitűzött célnak megfelelően elérjük az egyszámjegyű inflációt.

A COOP-tól azt várja az agrártárca, hogy segítse a magyar élelmiszeripart, vigyázzon a magyar élelmiszergyártókra - hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette: köszönet illeti a vállalatot, hogy megtartotta magyar beszállítóit.

Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke ismertette: a szeptember 13-14-i Coop Rallyn a csaknem 300 résztvevőből álló mezőny hat Nyugat-Magyarországon működő élelmiszeripari üzembe és a COOP csoport két tagvállalatának üzleteibe látogat majd el.

Nobilis Márton komoly feladatnak nevezte az élelmiszeripar megújítását. Kitért arra, hogy nemzetgazdasági érdek az élelmiszeriparban is az importfüggőség csökkentése, a saját ipar megerősítése.

A tapasztalatok szerint akkor sikeres az élelmiszeripar, ha a hazai alapanyagokra építő nagyobb vállalatok fejlesztésére fókuszálnak, a "nemzeti bajnokoktól" pedig elvárják, hogy a kisebb vállalatokat integrálják a láncba - fejtette ki.

Az államtitkár kiemelte: soha nem látott összeg áll a magyar élelmiszeripar rendelkezésére, ebben az európai uniós ciklusban 750 milliárd forint. Fontos cél annak elérése, hogy amit csak lehet, Magyarországon állítsanak elő, illetve erősítsék az exportképességet - mondta.

Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke elmondta: a 100 százalékban magyar tulajdonú COOP csoporthoz 400 kis- és középvállalkozás tartozik. Tavalyi árbevétele 748 milliárd forint volt. Az üzletlánc 1400 településen van jelen 2200 bolttal, és naponta több mint 1 millió vevőt lát el élelmiszerrel.

Az igazgatóság elnöke kitért a Magyar Falu Programra, amelynek keretében mintegy 7 milliárd forint állami támogatást nyertek el fejlesztéseikhez. A fejlesztések részeként 91 településen postai szolgáltatások, 9 településen pedig nem vényköteles gyógyszerek is elérhetővé váltak a COOP üzletekben vásárlók számára.

Pekó László ismertette: a 2006 óta megrendezett Coop Rally eddig 135, élelmiszertermékeket és más napi fogyasztási cikkeket gyártó, forgalmazó beszállítót látogatott meg, ezzel is erősítve a kapcsolatot a kiskereskedelmi cégcsoport és a kínálata jelentős részét biztosító magyarországi cégek között.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a sajtótájékoztatón elmondta: a COOP 1996 óta támogatja az olimpiai bizottságot, 2021 óta stratégiai partnerként, ennek keretében segíti a magyar olimpiai csapat felkészülését. Örömmel vesznek részt sportolók is a rallyn, tapasztalataik szerint minden évben nagy érdeklődés fogadja őket a helyszíneken - tette hozzá.

 

Forrás: MTI
Fotó: Vermes Tibor