A magyar méhészeti tevékenységet mutatták be Strasbourgban

2023. október 17.

A magyar és az európai méhészek védelmére hívta fel a figyelmet Nagy István agrárminiszter és Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője hétfőn Strasbourgban. A fideszes EP-képviselő által szervezett rendezvényen a magyar méhészeti tevékenységet is bemutatták.

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettel együtt szervezett kiállításon Nagy István kiemelte: jelenleg a közös uniós mezőgazdasági politika költségvetéséből mindössze 1 ezrelék jut a méhészeti szektor támogatására, "ez sem azt mutatja, hogy Brüsszel számára fontos lenne az ágazat. Hangsúlyozta: minél előbb be kell vezetni a méhcsaládalapú közvetlen támogatást.

A miniszter beszédében rámutatott arra, hogy a magyar méz a harmadik országokban termelt mézekkel versenyez. Az EU több piactorzító lépése következtében a mézpiac igen kedvezőtlen az unió termelői, benne a magyar termelők számára. Mint mondta, uniós vizsgálatok is kimutatták, hogy a hamisított méz leggyakrabban Kínából származik, azonban az EU nem lép fel szankciókkal, így a hamis méz továbbra is forgalomban van.

Hidvéghi Balázs ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az EU piacait elöntötte az olcsó kínai szirupos méz. Ebből a kémiai úton előállított hamis mézből tavaly 67 ezer tonna érkezett az EU-ba, ahol az európai termelői ár feléért értékesítették, ami csődközeli helyzetbe sodorta a gazdákat. Hangsúlyozta: az Európai Bizottság nem a magyar és az európai méhészek érdekeit képviseli.

A képviselő szerint olyan jogszabályi hátteret kell teremteni, amely figyelembe veszi a magyar és az európai méhészek érdekeit és védi a fogyasztókat. Hozzátette: az uniós polgárokat arra kell ösztönözni, hogy ne az olcsó, silány minőségű mézet vásárolják, hanem a hazait, azt is lehetőleg kistermelőktől. Mindehhez elengedhetetlen a megfelelő mézcímkézés, fontos, hogy a túlságosan általános jelölés helyett a címkéken feltüntessék: a méz pontosan melyik országból származik és milyen összetételű. Kijelentette: nem engedhetjük, hogy az európai piacot külső szereplők uralják és ránk kényszerítsék silány minőségű termékeiket.

Hidvéghi Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország Európa egyik vezető méztermelő országa és a magyar emberek továbbra is a jó minőségű, hazai mézet részesítik előnyben. Emlékeztett arra is, hogy Erdős Norbert, a Fidesz korábbi európai parlamenti képviselője nevéhez fűződik az Európai Unió méhészeti ágazatának kilátásairól és kihívásairól szóló jelentés, amelyet óriási többséggel fogadott el az Európai Parlament. "Az Erdős-jelentés kiemelt figyelmet fordított a harmadik országokból érkező hamisított méz elleni küzdelemre, a méz címkézésére, a méhészeket segítő uniós támogatások növelésére, illetve a méhekre valóban veszélyes növényvédőszer-hatóanyagok betiltására" - hangsúlyozta.

Véleménye szerint a jelentést az Európai Bizottság szinte alig vette figyelembe, csak néhány részmegoldás született az ügyben.

 

Forrás: MTI
Fotó: AM Sajtóiroda