Jövő év közepéig igényelhető a kiemelt kamattámogatású Agrár Széchenyi Kártya

2023. december 5.

Jó hír a gazdálkodóknak, hogy sikerült elérni Brüsszelben a mezőgazdaság számára fontos, az idei év végén lejáró átmeneti támogatási jogcímek meghosszabbítását és összegének megemelését 2024. június 30-ig. – mondta Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár kedden, Siófokon, az IKR Agrár Fórumon.

Az államtitkár hangsúlyozta, ezzel a piaci nehézségek áthidalása érdekében a jövő év közepéig biztonsággal, de minimis keretük felhasználása nélkül köthetik meg a gazdálkodók az Agrár Széchenyi Kártya Max+ hitel felvételére irányuló szerződéseiket. Mindezt mindösszesen évi 5 százalék ténylegesen fizetendő kamattal. Hozzátette, a megemelt kamattámogatás a normál Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitellel már rendelkezők számára is elérhető. A hitelösszeg igénylésére legfeljebb 100 millió forintig van lehetőség, hitelszerződések megkötése pedig 2024. június 29-ig van mód és több ezer gazdálkodó már benyújtotta erre irányuló igényét – fejtette ki.

Feldman Zsolt előadásában kitért a KAP Stratégiai Terv módosítására is, mint mondta, 2023. február és május között összesen 7 közepes jelentőségű és 375 kisebb tartalmi, valamint a közel 70 technikai módosítással kezdődött annak informális egyeztetése. 2024-ben a gazdálkodók szempontjából több lehetőség az Agrár-ökológiai Program tekintetében várható, ezen felül kisebb módosítások várhatóak. 2024-ben kerül előkészítésre az Agrár-ökológiai Program első évének, valamint a tudatosan három évre meghirdetett, 2024. év végéig tartó agrár-környezetgazdálkodási program tapasztalatai alapján nagyobb léptékű módosítás, összehangolva a zöld területalapú támogatásokat. A finanszírozásban felértékelődött ezek jelentősége, így jövő évben minden gazdálkodó számára egy „menüsort” szeretnének felkínálni, amely alapján minden termelő döntést tud hozni, kíván-e vagy sem csatlakozni ezekhez. A mostani programok hatalmas érdeklődés mellett zajlanak, hiszen az Agrár-ökológiai Programban 4 millió hektár, az agrár-környezetgazdálkodási programban 1,2 millió hektárral vesznek részt a gazdálkodók. A szakmával folytatott közös munkában zajlik ez a munka, amely az egyik legnagyobb agrárszakmai feladata a 2024. évnek.

Az államtitkár beszélt a 2024. évi vidékfejlesztési pályázati menetrendről is, amelynek fontos alapelve a folytonosság biztosítása. Mint mondta, a pályázati konstrukciók úgy kerülnek meghirdetésre, hogy a folyamatosan fenntartani kívánt támogatási konstrukciókhoz való hozzáférés megszakítás nélkül lehetséges legyen – mint az agrár-környezetgazdálkodási program vagy az ökológiai gazdálkodás támogatása. Fontos szempont, hogy az év első negyedében meghirdetésre kerüljenek azok a felhívások, amelyek mezőgazdasági területek optimálisabb földhasználat váltását hivatottak segíteni vízmegtartó beruházások, mezővédő erdősávok vagy éppen gyepek létrehozásával és amelyekhez egyfajta jövedelemkompenzációs, több éves fenntartási támogatás fog kapcsolódni. Elsőként, jövő év februárjában az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó pályázatok meghirdetése várható majd. Ezeket követik márciustól az állattartáshoz, a kertészethez, az élelmiszeriparhoz és a takarmányiparhoz kapcsolódó felhívások. Jövő nyáron pedig érkezik a generációváltást segítő támogatási csomag – részletezte Feldman Zsolt.

 

Forrás: AM Sajtóiroda
Fotó: Fekete István