Állami intervenció és magántárolás

2024. március 19.

A piacok stabilizálása és a mezőgazdaságból élők jövedelmének biztosítása érdekében ágazatonként eltérő, differenciált támogatási rendszer került kialakításra, melyeken belül az egyik legfontosabb állami intervenció illetve a magántárolási támogatás.

Gabona intervenció

A Közös Agrárpolitika keretében működtetett gabona intervenciós rendszer célja, hogy az árak esésével és jelentős túlkínálattal jellemezhető átmeneti piaci zavar esetében hozzájáruljon a piac stabilizálásához, védőhálót képezve. Ennek érdekében a kijelölt tagállami hivatalok a hatályos EU-s és tagállami jogszabályok alapján a szabad piacról gabonát vásárolnak fel, amelynek raktározásáról és tárolásáról gondoskodnak. Az így kialakuló intervenciós készletek további sorsáról az Európai Unió dönt, az intervenciós készletek későbbi értékesítése csak olyan feltételekkel történhet, ami nem vezet újabb piaci zavarokhoz.

Az Európai Unió (EU) a gabona intervenciót a közönséges búzára, a durumbúzára, az árpára, kukoricára és rizsre alkalmazza.

A közönséges búza intervenciója minden évben automatikusan megnyitásra kerül november 1-én, és a következő év május 31-ig nyitva áll. Ebben az időszakban bármely piaci szereplő felajánlhatja a búzáját intervencióra az EU-ban egységesen megállapított 101, 31 EUR/tonna intervenciós áron. Az intervenciós felvásárláshoz részletes minőségi kritériumok kapcsolódnak, amelyeket a vonatkozó Bizottsági végrehajtási és delegált jogi aktusok tartalmaznak. A közönséges búza intervenciója EU-s szinten évente 3 millió tonnás felvásárlásig a 101,31 EUR/tonna fix intervenciós áron működik, e mennyiség (3 millió tonna) felett is kötelezően nyitva marad az intervenció, de a fix felvásárlási ár helyett a többi intervencióra jogosult gabonánál is használatos pályázatos eljárást kell alkalmazni.

A közönséges búzán kívül minden más intervencióra jogosult gabona (durumbúza, árpa, kukorica, rizs) intervenciós felvásárlása csak abban az esetben nyílik meg, ha a Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján ezt elrendeli. Ezeknél a gabonáknál (durumbúza, árpa, kukorica, rizs) az intervenciós felvásárlás – amennyiben erre sor kerül – a közönséges búzánál alkalmazott fix áras felvásárlással ellentétben, pályázatos rendszerben működik. Ennek értelmében a beérkező felajánlások közül csak a legkedvezőbbeket fogadja el a Bizottság, a felvásárlási ár nem lehet magasabb az intervenciós árnál, amely durumbúzánál, árpánál és kukoricánál 101,31 EUR/tonna, rizsnél pedig 150 EUR/tonna.

Jogszabályi háttér:

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1308/2013/EU RENDELETE (2013. december 17.) a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról, és a 922/72/EGK, a 234/79/EK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről

A TANÁCS 1370/2013/EU RENDELETE (2013. december 16.) a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésével kapcsolatos egyes támogatások és visszatérítések megállapítására vonatkozó intézkedések meghatározásáról

A BIZOTTSÁG (EU) 2016/1240 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2016. május 18.) az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az állami intervenció és a magántárolási támogatás tekintetében történő alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról

A BIZOTTSÁG (EU) 2016/1238 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2016. május 18.) az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az állami intervenció és a magántárolási támogatás tekintetében történő kiegészítéséről

140/2009. (X. 29.) FVM rendelet a gabona és rizs intervenciójáról

 

Tejtermékek állami intervenciós és magántárolási intézkedése

Az Európai Unió (EU) a tejtermékek piacról történő kivonását piaci intervenciós intézkedések keretében biztosíthatja, amely kétféle lehet:

a) az állami intervenció intézkedés,

b) a magántárolási támogatás intézkedés.

 Az állami intervenció intézkedés keretében, az Állam (a Magyar Államkincstár) felvásárolja az állami intervencióra jogosult termékeket és kitárolásukig tárolja azokat. A felvásárlás történhet rögzített áron, vagy amennyiben az EU Bizottság végrehajtási rendeletében lehetővé teszi, pályázati eljárás keretében.

Állami intervenció a tejtermékek esetében meghatározott minőségű vaj és sovány tejpor tekintetében alkalmazható. A vaj és soványtejpor állami intervenciós felvásárlási időszaka minden évben március 1-jétől szeptember 30-áig tart. A felvásárlási időszakot az EU Bizottsága - indokolt esetben - módosíthatja.

A Kincstár a fenti termékek rögzített áras felvásárlását akkor kezdheti meg, amennyiben a piaci ár vaj esetében eléri a 246,39 EUR/100 kg-ot, míg sovány tejpor esetén a 169,80 EUR/100 kg-ot.

 A rögzített áras intervenciós felvásárlás éves időszakára vonatkozó mennyiségi korlátozások a vaj esetében 50 ezer tonna, sovány tejpor esetében 109 ezer tonna.

A raktározásra felajánlott termékek minőségi követelményeit a 1238/2016/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet, valamint az 1240/2016/EU végrehajtási bizottsági rendelet, illetve ezen rendeletek módosításai tartalmazzák.

A magántárolási támogatás bevezetésére a piaci egyensúly megteremtése és a piaci árak stabilizálása céljából lehet szükség. Az EU Bizottság minden esetben végrehajtási rendeletben nyitja meg az intézkedést, amelyben meghatározza a betárolási időszak kezdetét rögzített áras, vagy pályázati eljárás keretében. Minden esetben az EU Bizottsági végrehajtási rendelet szabályozza a betárolható termék-kategóriákat (közvetlenül és kizárólag tehéntejből nyert tejszínből előállított vaj, sajt, tehéntejből előállított sovány tejpor) a raktározási időszak hosszát, valamint a minimálisan betárolható mennyiséget.

A magántárolási támogatásban részesülő termékeknek alkalmasnak kell lenniük a hosszú távú tárolásra, valamint épnek, megfelelőnek, és kereskedelmi minőségűnek kell lenniük.

Az intervenciós raktárakban tárolt termékek értékesítését a Kincstár csak az EU Bizottság végrehajtási rendeletének közzétételét követően kezdheti meg.

Hústermékek állami intervenciós és magántárolási intézkedése

 Az Európai Unió (EU) a hústermékek piacról történő kivonását - szükség esetén - piaci intervenciós intézkedések keretében biztosíthatja. A piaci intervenciós intézkedés kétféle lehet, az egyik az állami intervenciós intézkedés, a másik pedig a magántárolási támogatás intézkedés.

 Az állami intervenció keretében, az állam (a Magyar Államkincstár) felvásárolja az állami intervencióra jogosult termékeket és kitárolásukig tárolja azokat. A felvásárlás – amennyiben az EU Bizottság végrehajtási rendeletében lehetővé teszi – történhet rögzített áron, vagy pályázati eljárás keretében.

 Állami intervenció a hústermékek esetében, a 0201 10 00 és a 0201 20 20 – 0201 20 50 KN-kód alá tartozó, marha- és borjúhús-ágazati friss vagy hűtött hús tekintetében kerülhet bevezetésre. Állami intervencióra ezeknek a termékeknek az esetében egész évben lehetőség van.

 A raktározásra felajánlott termékek minőségi követelményeit a 1238/2016/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet, valamint az 1240/2016/EU végrehajtási bizottsági rendelet, illetve ezen rendeletek módosításai tartalmazzák.

A magántárolási támogatás bevezetésére a piaci egyensúly megteremtése és a piaci árak stabilizálása céljából lehet szükség. Az EU Bizottság minden esetben végrehajtási rendeletben nyitja meg az intézkedést, amelyben meghatározza a betárolási időszak kezdetét rögzített áras, vagy pályázati eljárás keretében. Minden esetben az EU Bizottsági végrehajtási rendelet szabályozza a betárolható termék-kategóriákat (legalább nyolc hónapos szarvasmarhafélék friss vagy hűtött húsa, sertéshús, juh- és kecskehús) a raktározási időszak hosszát, valamint a minimálisan betárolható mennyiséget.

A magántárolási támogatásban részesülő termékeknek alkalmasnak kell lenniük a hosszú távú tárolásra, valamint épnek, megfelelőnek, és kereskedelmi minőségűnek kell lenniük.

Az intervenciós raktárakban tárolt termékek értékesítését a Kincstár csak az EU Bizottság végrehajtási rendeletének közzétételét követően kezdheti meg.

Jogszabályi háttér:

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1308/2013/EU RENDELETE (2013. december 17.) a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról, és a 922/72/EGK, a 234/79/EK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről

A TANÁCS 1370/2013/EU RENDELETE (2013. december 16.) a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésével kapcsolatos egyes támogatások és visszatérítések megállapítására vonatkozó intézkedések meghatározásáról

A BIZOTTSÁG (EU) 2016/1240 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2016. május 18.) az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az állami intervenció és a magántárolási támogatás tekintetében történő alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról

A BIZOTTSÁG (EU) 2016/1238 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2016. május 18.) az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az állami intervenció és a magántárolási támogatás tekintetében történő kiegészítéséről.