Hírek

A kivételesen aszályos tavalyi év veszteségeinek mérséklésére március 31-ig több mint 22 ezer termelő részesül összesen 50,6 milliárd forint mezőgazdasági kárenyhítő juttatásban - közölte Nagy István agrárminiszter. A magyar kormány ennek érdekében az agrárkár-enyhítési alap forrásait több, mint négyszeresére emelte.

Megindultak a 2022. évi agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és ökológiai gazdálkodási (ÖKO) támogatások kifizetései, így a tavaszi munkák idején a tervek szerint mintegy 130 milliárd forint értékben jutnak forráshoz a programokban részt vevő gazdálkodók. A magyar kormány és az agrártárca továbbra is a magyar gazdák mellett áll – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter.

Az erdőkkel egy egészségesebb és jobb világot teremthetünk saját magunk és az utánunk következő generációk számára - emelte ki köszöntő beszédében Zambó Péter erdőkért felelős államtitkár az Agrárminisztérium Magyar Tudományos Akadémián tartott konferenciáján, melyet az Erdők Világnapja alkalmából rendeztek.

Brüsszel ismét kettős mércével mér, diszkriminációs politikát folytat és szándékosan hátrányos helyzetbe hozza magyar gazdálkodókat - jelentette ki Nagy István agrárminiszter hétfőn Brüsszelben a MTI-nek.

Az idei esztendő a válságállóság és a válságkezelés tesztje lesz, hiszen a folyamatosan jelentkező kihívásokra időben és hatásosan kell reagálni, ehhez pedig szükség van az ágazat minden szereplőjének tudására, akaratára és közös munkájára - jelentette ki az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára kedden, Kecskeméten.

Bemutatta makró-régió kutatási és innovációs menetrendjét a 11 közép- és kelet-európai agrárminisztérium részvételével működő BIOEAST kezdeményezés Varsóban.

A javaslat azokat a közös tudásszükségleteket és prioritásokat fogalmazza meg, melyek megválaszolása e térség országaiban a biológiai alapú erőforrásokban rejlő lehetőségek sokkal hatékonyabb kiaknázását szolgálja. A menetrend mellett 11 országspecifikus tanulmány is készült, amelyek külön-külön elemzik a tagállamok biomassza alapú gazdaságának potenciálját és fejlesztési lehetőségeit.

A növénytermesztésben a gazdálkodók, élve a támogatási lehetőségekkel, jelentős gépberuházásba kezdtek. A precíziós gépek beszerzésére irányuló pályázati felhívás keretében a gazdák 212,39 milliárd forint támogatási igényre nyújtottak be kérelmeket – jelentette be Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a szatymazi Barackvirágnap és metszési bemutató szakmai konferencián.

Betartjuk a magyar nemzet gerincét adó vidéknek tett ígéreteinket, és soha nem látott fejlesztéseket indítunk be. Az ágazat minden szereplője tudja, „most vagy soha”, mondta Nagy István agrárminiszter az 1848. március 15-e alkalmából rendezett ünnepségen a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.

Az agrárlogisztikai központ új lehetőségeket, új utakat nyit nemcsak a gazdák számára, hanem a magyar élelmiszer- és a feldolgozóipar számára is - mondta az agrárminiszter a Bács-Kiskun vármegyei Jánoshalmán, a zöldség- és gyümölcsfeldolgozót, valamint hűtőházat magába foglaló létesítmény átadásán.

A mezőgazdaságot sújtó, szélsőségesebbé vált időjárás miatt érdemes mezőgazdasági biztosításokat kötni a termelést nehezítő kockázatok kezelésére, amelyhez az idei esztendőben is az egységes kérelem keretében igényelhetnek a gazdálkodók támogatást. Az Agrárminisztérium javasolja, hogy a gazdálkodók vegyék igénybe a támogatási lehetőséggel összekötött mezőgazdasági biztosítást.